#077 Tihany Félmaraton | 2019.05.25.

Félszigeti félmaraton

egy Russzó Ermenonvillében
(Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz)

Úgy van ez a dolog ezzel a terepfutással, hogy a zuhogóesős sártengereket is meg lehet unni egyszer. Na jó, igazából nem lehet megunni, de a totális, dogmatikus trail-fanatizmus ellen érdemes néha egy-egy aszfaltos futkározást is beiktatni, lehetőleg csodaszép tájon. A Tihanyi-félsziget kétség nélkül csodaszép táj, ezért aztán két héttel az Ultrabalaton után visszatértem a Futniszép.hu által szervezett Tihany Félmaratonra. Tihanyt imádom, eddigi futópályafutásom egyik legjobb, legbarátságosabb és legszebb versenye, a januári Tihany Trail után nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen a félsziget másik oldala. Egyrészt a szó földrajzi értelmében, hiszen a Téli Tihany Trail a nyugati oldalon, a Sajkodi-öböl fölé magasodó csodás kalderaperemen vezet végig, a Tihany Félmaraton meg lenn, a keleti oldal bicikliútján (erről majd később). Másrészt nehéz elképezelni két, ennél különbözőbb logikájú versenyt: az egyik egy családias, kevés nevezős téli terepfutás, a másik egy sokszponzoros, sokezer résztvevős, nagyszabású, aszfaltos tömegrendezvény. Nem akarom én szítani ezt az amúgy is akut terep-kontra-aszfalt dolgot, csak azt mondom, hogy nagyon más a két verseny. Egy félsziget két oldala. Tihanyban, és a futásban az a csodás, hogy mindkettőt elbírja.

“#077 Tihany Félmaraton | 2019.05.25.” bővebben

#076 Sunset Trail

Akkor fuss, ha jól esik!

Van ez a kissé kincstári, de azért sokat alkalmazott, és elég találó bátorító mondatocska, amellyel az özönvízben szaladgálást nyugtázzák a terepfutók: „Akkor kell futni, amikor jól esik!” Nos, pontosan ezzel a mondattal fogadott minket a vértesi instant terepmaraton, a Sunset Trail céljában az egyik szervező, hogy átadja a finisher érmeket. Ami ezt a mondatot megelőzte: hatórányi folyamatos ázás a kilátástalanul zuhogó esőben, tapicskolás a sárban, és reménytelen küzdelem a telefon csuromvíz kijelzőjével, hogy egyáltalán le tudjuk olvasni a kódokat az ellenőrzőpontokon. Életem egyik legvizesebb negyvenkét kilométere.

“#076 Sunset Trail” bővebben

#071-74 Ultrabalaton | 2019.05.11-12.

Sűrített Balaton-élmény

Lelked szép erejét a sors hullámai edzik: / E tó testednek nyújt üde életerőt.
(Czuczor Gergely: A Balaton tava)

Valahogy úgy van ez, hogy ha egyetlen földrajzi pontot, tájegységet kellene mondanom a Kárpát-medencében, melyhez mindenkinek van valamiféle viszonya, hát biztosan a Balatont mondanám. A tóhoz fűződő személyes viszonyok zöme nyilván az eltelt idő által megszépített gyerekkori nyaralás, de persze biztos van köztük olvasmányélmény (Jókai rianása!), szörfös sportflash, bennfentes vitorláskaland, irgalmatlan badacsonyi beborozás, siófoki diszkózúzda, zamárdi balatonszándos zseb-ibiza, angolnázás a tihanyi kútban, madárgyűrűzés Fenékpusztán, vanity fair az Anna-bálon, és folytathatnám a végtelenségig… Milliónyi magyar milliónyi szikrázó, kaleidoszkópszerű élménye, amelynek közös nevezője ez a földtanilag tulajdonképpen lehetetlen, folyton a feltöltődés és az elpárolgás határán táncoló, tűnékeny víztükör, meg a köré boruló északi dombok és egyetlen, hatalmas, összenőtt üdülőteleppé feltöltött déli mocsarak. Bármit mondjanak is a politikusok, a „mi magyarok” közösségkovácsoló élménye egyáltalán nem a nyelv, a táncház, a pörkölt, a fröccs, ötvenhat, a Rabszolgasors vagy az idegengyűlölet, hanem az az össznépi talpmasszázs-érzés, amikor belelépsz a Balaton selymes, bokát körülfonó iszapjába – ez mindenkinek megvan. És a sok, Balatonhoz fűződő viszony közül az egyik legkülönlegesebb, ha körbefutod.

“#071-74 Ultrabalaton | 2019.05.11-12.” bővebben

#068 Mátrabérc Trail | 2019.04.20.

Vergődésben nyomorultul az ország legszebb gerincútján

Kimondhatatlan fájdalom gyűlt össze bennem. Könnyekben akart kitörni, de roppant erőfeszítéssel visszatartottam a könnyek árját; szemeim szárazak maradtak, s én e vergődésben igen nyomorultul éreztem magamat.
(Augustinus: Vallomások)

Ha van teljesítménytúra-terepfutóverseny, amelyet a krónikások joggal illetnek az általában rém elcsépelt „klasszikus”, vagy „legendás” jelzőkkel, hát a Mátrabérc biztosan az. Ide mindig ünnep jönni, és nem volt kérdés, hogy viszonylag rövid terepfutó-karrierem egyik kitüntetett pillanata lesz, amikor a bakancsot futócipőre cserélve végre trailként vághatok neki a Mátra-gerincnek. Azt hittem, euforikus örömfutás lesz, repülve bele szeretett hegyeim és Magyarország leglátványosabb gerincútjának varázsába. Ehelyett első futós Mátrabérc Trailem maga volt a földi pokol, a véget nem érő senyvedés, a Megtestesült Demotiváció, a bármelyik-pillanatban-feladás hívogató kísértése. Nagyon különleges és tanulságos tapasztalat volt: eddigi terepfutó-versenyeim mindegyike felszabadult, lelazult, endorfin-mámorban végigszaladt trail volt. Most viszont szinte végig kegyetlen, fogcsikorgató küzdelem a kilométerekért, helyenként a lépésekért. Hogyan alakult így? Megpróbálom összerakni.

“#068 Mátrabérc Trail | 2019.04.20.” bővebben

#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt

Bokáig Hokában

Mint a legutóbbi posztban említettem, a Runners’ World meghirdetett egy közösségi futást, egy Hoka One One cipőteszttel. Soha még életemben nem vettem részt ilyesmin – mármint sem közösségi edzésen, sem cipőteszten –, ezért aztán meglehetős várakozásokkal tekintettem elébe. Nagy könnyebbség volt, hogy lényegében a lakásunk előtt zajlott a dolog, Budapest egyik leglátványosabb fekvésű pályáján, az egykori Melocco cementgyár helyén kialakított Panoráma Sportközpontban. Nagyon ismerős terepen, Felhévízen, a Rózsadombon és a Szemlő-hegyen futhattam be az engem manapság legjobban izgató terepcipők egyikét, a pár hónappal ezelőtti megjelenése óta komoly karriert befutott Hoka One One Speedgoat 3-at.

“#059 Runner’s World futóklub | Hoka cipőteszt” bővebben

#058 Panoráma kör

Caligológiai alapvetés

Tudjátok, mi a legbiztosabb jele annak, hogy valakit magába szippant egy „hobbi”, még inkább egy szenvedély? Az, hogy egy idő után már nem a szenvedéllyel kezd foglalkozni, hanem a szenvedély űzéséhez elengedhetetlen, a szenvedélyt megtestesítő kütyükkel. Amikor a főzés volt a hobbim, éltem-haltam a brutális japánacél séfkésekért. Amikor bridzseztem, majd’ megőrültem a kézműves-tervezésű, egyedi gyártású paklikért. A mászásról meg a sítúrázásról ne is beszéljünk, ha van két sportág, ahol el lehet merülni a különböző kicsi, viszont nehéz, anyaggal teli, ennek megfelelően méregdrága kis baszok világában, hát az a kettő biztosan az. Mondjuk ott legalább az a mentséged, hogy miért tapsolsz el valami apró fémizére egy magyarországi átlagkeresetet, hogy az életed függ tőle. Most meg… most meg a cipők, mintha én lennék Solis asszony a Desperate Housewives-ból. Hosszú poszt lesz, bő lére eresztett caligológiai értekezés arról, hogy szerintem nagyjából milyen lehet egy jó futócipő. Az egész csak arról jutott eszembe, hogy pár nap múlva lesz a Runners’ World magazin közösségi edzéssel egybekötött Hoka cipőtesztje, és hát kell valami elméleti alapvetés, hogy ne menjek felkészületlenül. Aki unja az ilyesmit, és csak a Hokára kíváncsi, ezt a posztot be is csukhatja, aztán pár nap múlva megtudhatja, hogy mi a stájsz magával a cipővel.

“#058 Panoráma kör” bővebben

#057 Vértes terepmaraton | 2019.03.10.

Domesztikált vadon

A Vértes kedves, nem tagadom
(Amorf Lovagok: Napséta)

Tulajdonképpen ez volt az a verseny, amelyen eszem ágában sem volt elindulni. A Vértessel távolságtartó, tiszteletteljes viszonyt ápolok: szeretem ugyan és érzelmes kapcsolat fűz hozzá, de annyira nem izgatott, hogy kezem-lábam törve nevezzek egy itteni versenyre. Az elmúlt két hétvégén egy-egy napot egyébként is versenyen töltöttem, igazán nem hiányzott még egy a naptárból. Aztán amikor Terepfutas.hu cikkíróként kaptam egy ellentmondást nem tűrő Facebook-üzenetet a főszervező Csanyától, miszerint „Tessék nevezni!”, elgondolkodtam. Igazából még sosem futottam ennyit, és az áprilisi nagy durvulások, a Mátrabérc meg az UltraKék előtt kifejezetten reálisnak tűnt egy ilyen kis „laza”, barátságos terepmaratonnal felkészülni. „Ultramaraton”, ez egyébként is marha jól hangzik, még akkor is, ha csak nyolc kilométerrel több egy maratonnál. Meg hát, ez a „tessék nevezni!” voltaképp egy VIP-helyet jelentett, és épp eleget voltam újságíró ahhoz, hogy tudjam, az ingyen dolgokra azonnal rá kell hiénázni. (A sajtótájékoztatókon se hagyjuk a szervező nyakára rohadni a szendvicset, ezért vagyok olyan ügyes a frissítőasztaloknál is.)

“#057 Vértes terepmaraton | 2019.03.10.” bővebben

#055 Bükki kilátások Fun Run | 2019.03.02.

Sosem tudhatod, hogy tél vagy tavasz

Úgy hozta a sors, hogy elkezdtem cikkeket-posztokat írni a terepfutas.hu-ra is. A Nyúlcipőbolt Budai trail és a Rókás-kör után már igazi kiküldött tudósítóként írhattam a Bükki kilátások Fun Run, tehát közepes, 35 kilométeres távjáról.

Olyan ez a terepfutás, mint valami zűrös családi élet. Vannak a házastársak, a környéken naponta-hetente megfutott, edzésnek használt, megszokott, háziasított dombok-hegyek. Vannak a titkon, távolból csodált, magazinok lapjain feltűnő bombanők és atompasik, akikre csak vágyunk, de sosem kaphatjuk meg őket, mert kevesek vagyunk hozzájuk: a hatalmas, nagyszabású alpesi vagy Európán kívüli ultrák. És vannak a titkos szeretők, akiknél meghúzódunk egy-egy hétvégére, vad, erotikus viszonyba kezdünk, aztán visszavonulunk a házastársi kényelembe. Na, ilyen szeretőm nekem a Bükk, annak is a déli része.

Folytatás a Terepfutás.hu oldalon

“#055 Bükki kilátások Fun Run | 2019.03.02.” bővebben

#054 Panoráma kör

David Laney edzései

Az elszenvedélyesedés egyik legbiztosabb jele nem az, hogy az ember egyre több időt pazarol el frissen választott hobbijára, ó nem! Sok időt bármire el lehet tapsolni, ebből még nem következik az, hogy amivel sokat foglalkozunk, az a szenvedélyünk is. Az árulkodó jel nem más, mint az, hogy elkezdünk szakirodalmat olvasni. Szakirodalom alatt tényleg szakirodalomra gondolok. Tehát nem kis színes, felszínesen pszichologizáló érdekességekre könnyed magazinokban, hanem komoly terepfutó arcok végtelen elemzéseire edzésmódszerekről, frissítésről, regenerációról és egy csomó olyan témáról, amely „kívülálló” – mert bizony, ebben a stádiumban már felosztható a világ kívülállókra és ránk, beavatottakra – számára tök érdektelen.

“#054 Panoráma kör” bővebben

#053 BBU Föld alatti futás

Kőbánya underground

Magyarország egyik legjobb teljesítménytúrája és terepfutóversenye a Föld alatt és föld felett, meg a Baradla trail. Ezeket azért bírom nagyon, mert az útvonal egy része barlangban vezet. Nincs annál különösebb élmény, mint a Baradla lenyűgöző főágában futni-túrázni, és aztán egyszer csak kibukkanni a felszínen. Ugyanennek urbanizált változata a fantasztikus kőbányai pincerendszeren keresztül vezető Föld alatti futás: félmaraton Budapest legcsodálatosabb kerületében, illetve, hát, hogy is mondjam… alatta.

“#053 BBU Föld alatti futás” bővebben